Szaniszló Hajnalka | 2022.07.09. 07:00
Hat órán át forgott a balatoni komp a New Level Empire zenekarral – interjú az énekessel
Az Áthajózhatnánk a balatoni hajózás dala lett. Zolával a klipforgatásról, gyerekkori élményekről, levenduláról és balatoni bringázásról beszélgettünk.

Megjelent a New Level Empire négyszámos EP-je, amely a nyár köré épül és az Amíg tart a nyár című, DR BRS-el készített klipes nóta mellett az Áthajózhatnánk című dal is szerepel rajta, amely BAHART felkérésére íródott és a balatoni hajózás dala lett. A zenekar ma is sok időt tölt a tónál nem csak a koncertek kapcsán. Minden nyáron Balatonkenesén van a csapatépítőjük a zenekar dobosának telkén.

– Ilyenkor bográcsolunk, dumálunk, és persze fürdünk, hajózunk – meséli DJ Newl, a zenekar dobosa.

Az énekest, Zolát kérdeztük, hiszen számára is egész élete során meghatározó volt a Balaton

Mesél a gyerekkori emlékeiről, a koncertekről, a bringázásokról és arról is, hogy a napokban született kislányának milyen élményeket szeretne átadni a Balatonról.

 

Fotó: New Level Empire hivatalos

Fotó: New Level Empire hivatalos

 

– Az Amíg tart a nyár című klipetek annyira friss, hogy a beszélgetésünk napján jelent meg. (2022. 07. 06.) Az EP minden dala igazi-nyár feelinget közvetít. Merre játszotok a Balatonnál?
– Március végén volt az első nagyobb bulink és azóta toljuk a szezont. A tavalyi évhez képest sokkal korábban elkezdtünk koncertezni és egészen szeptember végéig tele van a naptárunk. Július 15-én a balatonfüredi víziszínpadon játszunk, a Tagore-sétány mellett. Fonyódon is fellépünk, aztán következik a Strand FesztiválZamárdiban.

– A New Level Campfire című EP-n szerepel az Áthajózhatnánk, amely a balatoni hajózás dala és a BAHART felkérésére íródott. Mesélj a forgatásról. Tényleg forgott a komp a tengelye körül?
– Nyolc perc alatt át lehet érni komppal egyik partról a másikra (ez a szövegben is szerepel). Mi azonban hat órát töltöttünk a kompon úgy, hogy félúton megálltunk, és a komp elkezdett a saját tengelye körül forogni úgy, hogy közben zenéltünk is rajta. Ez nagyon abszurd élmény, és kevesen élhetik át. Ez egy olyan kuriózum-faktor az életünkben, amelyre mindig emlékezni fogunk.

– És valóban tengeribetegek lettetek?
– Az Áthajózhatnánk című dalt többféle verzióban, különböző kameraállásoknak megfelelően kellett előadni. Minden adott volt ahhoz, hogy elszédüljünk. (mosolyog) A forgás nem vált ki rosszullétet, hiszen a tengeren is inkább a nagy hullámok miatt keveredik fel az ember gyomra. A Balaton vize nyugodt, az idő remek volt aznap, gyönyörű felhőkkel az égen. Koraeste jött egy, három órás vihar. Ekkor a parton pihentünk, majd amikor elcsendesedett, visszamentünk a kompra, és rögzítettük az esti felvételeket.

– Szélgépre nem volt szükségetek a forgatáson, ugye?
– A filmes-szélgépes klipfelvétel elképesztő meló, komoly technika kell hozzá, és pénzigényes is. (mosolyog) Nekünk ez megadatott, hiszen a természet komponálta a környezetet. Több zenekar átélhette már a kompkoncertek varázsát, de itt csak a miénk volt a komp. Örök élmény.

 

– Ez volt a legextrémebb dolog, amely egy balatoni hajón történt veled?
– Gyerekkoromból sétahajós emlékeim vannak, és egyszer voltam vitorlázni is. A nagy vitorlázós nyarak kimaradtak az életemből. A legextrémebb talán a júliusi BAHART sajtótájékoztató volt, ahol tényleg a hullámzó Balaton közepén, egy üveghasú katamaránon kellett beszédet tartanom.

– Vannak gyerekkori emlékeid is a tóról?
– Nagyon sok gyerekkori élményem van! A nyár mindig Zalához kötődött. Zalakaros, Hévíz és Tihany is meghatározó volt számomra. Ma is vannak rokonaim Tihanyban, Zalakaroson pedig volt nyaralónk. Emlékszem, hogy beültünk a Ladába és a régi M7-esen zötykölődtünk a Balaton felé. Az unokatesóimmal rengeteget jártunk le a partra.


– Mikor játszottatok legutóbb a Balatonnál?
– A napokban többször is a zánkai gyerektáborban (léptünk fel) és a buszban beszélgettünk a zenekarral, hogy kinek vannak gyerektáborozós élményei. Gyakran jártam VPOP-üdülőkbe, mert az édesapám a vám- és pénzügyőrségnél dolgozott. A fonyódi tábor volt igazán meghatározó.

– Felnőttkorodból mi az, ami jó balatoni emlékként él benned? Amikor a karanténidőszakban beszélgettünk, a Napi pozitív gondolat-sorozatunkban azt mondtad, hogy nem csak a balatoni körüli koncertek, hanem a tó körüli bringázások is hiányoznak és hogy szereted a levendulaszüretet is.
– Rengeteget bringázunk és kirándulunk a Balaton körül. Nagyon szeretem Balatonaligát, oda minden évben ellátogatunk. Bringával is általában Aligáról indulunk Balatonkenese irányába, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, és lecsordogálunk Csopakig. Tihanyban átmegyünk a túlpartra, aztán onnan vissza Aligára. A levendulamezőket is bringázás közben ejtettük útba.

– Mennyire éled a balatoni strandolást?
– A csendes strandokat szeretem. Balatonaligának és Balatonvilágosnak csendes, retró hangulata van. Ezeket a nagyon zöld, elzártabb részeket szeretem igazán. A Club Aliga-feeling jön be leginkább.

– A karanténidőszak vége felé azt mondtad, hogy az Újra úton című dalotokat kapcsolod leginkább a Balatonhoz. Azért, mert akkor kezdett újra beindulni a koncertélet is, de írtatok már Strand fesztivál-himnuszt is 2018-ban Odafuthatnánk címmel. Most pedig itt van az Áthajózhatnánk. Mit jelent számodra a Balaton?
– Magyarországnak kivételes természeti adottságai vannak. A domborzati viszonyok, a hőforrások, a borvidékek szempontjából is. Ezek az éghajlati sajátosságok mind a vizet, mind a levegőt befolyásolják. Családi házban nőttem fel, most is kert vesz körül. Mindig is szerettem a dombokat, vizeket – lenyűgöz a természet.

– Mi az, ami a Balaton két partjában különleges számodra?
– A déli partról csodálatos az északi part panorámája, az északi parton pedig a magaslati látvány gyönyörű. Olyan a tó, mint Magyarország. Világviszonylatban kis ország vagyunk, ahogyan a Balatonra is azt mondják, hogy nem olyan hatalmas. De ha körbe kell tekerned vagy akár futnod, akkor már nem is annyira picike. (nevet) Óriási potenciál van benne. A Balatonnál minden adott, hogy az ember szépet lásson, feltöltődjön. Egyre jobbak a bringaútvonalak és a gasztronómiai élmények is. Minden kilométere látványosságokat és domborzati csodákat rejt.

– Azt énekled: ilyen az én Balatonom. Milyen a te Balatonod az emlékeidben?
Csopakon is sok időt töltöttem gyerekkoromban. Keresztapámnak van ott háza. Kiültünk a teraszra, onnan beláttuk a tavat. És csak néztük a vizet. Ez az emlék nagyon erősen él bennem.

– A közelmúltban született meg a kislányod. Mit szeretnél majd átadni neki a Balatonból?
– Szeretném, ha sok helyre eljutna. Szeretném, ha fejlődne a vizuális intelligenciája, akár az által is, hogy látja a balatoni tájat különböző élmények kapcsán. Szeretném, ha ezt értékelné és olyan ember válna belőle, aki megbecsüli azt, hogy már gyerekkorában része lehetett ezekben a kedves emlékekben. Ezek a élmények meghatározzák a gondolkodásunkat és az élethez való hozzáállásunkat is. Szeretném, ha ezen értékek által ő is többé válna. Felviszem majd őt őt a csopaki hegyre, a tihanyi apátsághoz és átmegyek vele komppalSzántódra azért, hogy gazdagabb életet élhessen és ezt felnőttként is értékelje.

 

 

 

Nyitókép: New Level Empire hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva